- Húú, de izgi! Én
már nagyon várom a holnapot!- pusmogta egy izgatott hang.
- Igen! Én is! Kíváncsi vagyok, milyen lesz az
osztály!- válaszolt egy másik, de mielőtt kimentek volna az osztályteremből, az
igazgatónő útjukat állta. Egy magas, és kecses alkatú nő nézett le rájuk, fehér
angyalszárnyakkal. Arca természetellenesen megnyúlt volt és holt fehér. Hegyes áll,
parancsoló tekintet, és zord, összepréselt ajkak. Mikor az osztály meglátta,
mindenki megnémult. Csodálkoztak ugyan, de gondolták, biztos a szokásos
gratulációk következnek. Nem sokat tévedtek.
- Köszöntök
mindenkit, és persze gratulálok! De most más üggyel jöttem hozzátok.- izgatott
morajlás futott végig az osztályon, de mielőtt hangosabb lett volna, a nő
felemelte a kezét. Miután mindenki elnémult, így folytatta.
- Az iskolánk elhatározta,
hogy jótékonysági célból, befogad tanulójának egy árvát.- állt félre az
ajtóból, hogy kilátást engedjen a kíváncsi tekinteteknek. Egy magas, vékony fiú
állt előttük. Zavarodottan tanulmányozta elkopott cipője orrát. Ugyanolyan csontkinövéssel
rendelkezett, mint ők. Mikor felnézett sötét szeme vizsgálódva kutatott a
teremben. Egyszer csak megakadt valamin.
- Ő itt Ergo.
Fogadjátok szeretettel, mert addig fog itt tanulni, ameddig ti. Most pedig
magatokra hagylak benneteket. És ne felejtsétek el, hogy holnap nagy nap vár
rátok!- fejezte be hosszas beszédét és egy mosolyt erőltetett az arcára, de
tekintete hideg maradt. A fiúra nézett, mintha azt mondaná: Ha nem viselkedsz
normálisan, visszaküldelek oda, ahonnan jöttél! A fiú akár meg is rettenhetett
volna, és valami köszönömfélét is mondhatott volna, de már hozzá volt szokva az
efféle fenyegetésekhez. Másrészt meg egy teljesen más dologgal volt elfoglalva.
Egy távoli pontot figyelt az osztályteremben. Mikor már majdnem mindenki távozott
a teremből, odasétált egy padhoz ahol a lány ült.
- Te?- kérdezte
meglepetten. A lány nem válaszolt rögtön. Szemügyre vette, majd meglóbálta a
lábát.
- Igen én. – monda
némi vidámsággal a hangjában. – Tudod, hogy előbb vittek el, mint téged. De, ezt
most hagyjuk. – mondta majd felnézett. – Én… Nekem most mennem kell. – tette
hozzá, és leugrott az asztalról, amelyiken eddig ült. Ergo megfogta a karját. –
Várj! Te feltehetőleg, milyen leszel? Levi, vagy szárnyas? Angyal? Hártyás
szárnyú? Vagy tán… - de a lány félbeszakította. - Nem tudom .- suttogta, majd
idegesen körbenézett, mintha arra számítana, hogy valahol hallgatóznak. – Azt hiszem, keverék. Nem emlékszem, de… szerintem az apám egy levitáló volt. – A 'kevrék' szó nagy nyomatékkal bírt mikor a lány kimondta. Nem is csoda, hiszen a világban négy faj létezik. Az angyalszárnyúak, a hártyás
szárnyúak, és a levitálók. Igen, ez csak három. A negyedik faj a legenda
szerint kihalt. Ők voltak a sárkányszárnyúak. A négy fajt réges-régen alkották
meg, még mikor szárnytalanul éltek az emberek. Úgy tartják akkor még
felnőttként se nőtt szárnyuk. A szárnyak úgy alakultak ki,hogy az akkori tudósok, vették magukat, és
kitenyésztettek egy olyan madár fajt, ami tízszer nagyobb volt a többinél.
Elsőként háziállatként használták őket. Mint a lovakat, csak repkedtek rajtuk.
De valakinek támadt egy zseniális ötlete. Átültette a madárszárnyakat, az
emberi hátra. Eleinte ez sok katasztrófával és halálesettel járt, de végül sikerült.
Mindeközben, volt egy másik híres ember, aki a mágiával foglalkozott. Rájött, hogy a
hasztalan „hókuszpókusz” helyett ott van az igazi, félelmetes, nagybetűs Mágia. De sajnos, semmi jó nem tarthatott örökké, kirobbant egy háború. Két embernépre oszlott a
világ. Akik elfogadták a szárnyakat és maguknak is beültettek, és akik
ellenkeztek ezzel. Az ellenkezők közül a legtöbben már mágusok voltak, így csak
egy maroknyi „sima” ember maradt. Őket leigázták. Szomorú és véres halállal
haltak, de a többiek kibékültek, és így kezdetét vette a Nyugalmas idők korszaka.
Ekkor sok kísérletet hajtottak még végre, így keletkezett a többi faj. A
hártyás szárnyúak, és a sárkányszárnyúak. De mint minden béke, ez a béke sem
tarthatott örökké. A fajok háborogtak, feldúltak, vérre szomjaztak. A sárkányvérüek,
határozatlan okokból erősebbek, és ősibbek voltak a többinél, de még így is kihaltak. Egy genetikai megbetegedés által fokozatosan rövidült az életük, minden generációnak rövidebb volt, míg teljesen ki nem haltak. Azóta
tiltva van, hogy két különböző fajú embernek gyermeke szülessen. Ergo bólintott.
- Lehet. A szemed. Azon
látszik. Azon az éjszakán…- nyelt egyet- Ott világított a szemed. - A lány
rémülten meredt rá.
- Tényleg? Uhh. Akkor
feltevéseim igazak. – mondta, majd egy könnycseppet törölt le az arcáról. –
Tudod, az apám levitáló volt. De az anyám… Az más tészta. Úgy látszik, ő… ő… egy
angyalvérü volt. – mondta és meg sem várva a fiú reakcióját kisétált a
teremből.
